A módszertani kiadvány arra tesz kísérletet, hogy megismertesse az olvasóját a fogyatékosság és társadalmi szemléletformálás témakörével. A publikáció 3 nagy fejezetet ölel fel, melyek további alfejezeteket tartalmaznak, s ezen alfejezetek igyekeznek a már meglévő tudás bővítésére.

Az első két fejezetben tisztázza a szerző a fogyatékosság és szemléletformálás, érzékenyítés alapfogalmát, a táborokban való létjogosultságát, továbbá javaslatot tesz az ajánlott és kerülendő kifejezésekre a fogyatékosság kapcsán.

A harmadik, s egyben legnagyobb fejezetben a tábori szemléletformálás módszertanáról kaphat több információt az olvasó. A foglalkozások szervezésének szempontjain és a szimulációs gyakorlatok szerepén túl nagy hangsúlyt kap a gyerekekkel folytatott kommunikáció. Ezen belül hasznos, gyakorlatba is átültethető kifejezésekkel, szófordulatokkal segíti a gördülékeny kommunikáció kialakítását a foglalkozásvezető és a gyermekek között. A mozgássérülés, látássérülés, hallássérülés, autizmus, értelmi fogyatékosság, beszédfogyatékossághoz kapcsolódóan találhatók ebben a fejezetben beszélgetésindító gondolatok, információk, illetve tanácsok. A fejezet utolsó részében az előbb felsorolt fogyatékossági típusok mentén kínál különböző, minimális eszközigényű, érzékenyítő játékokat, saját tapasztalati úton való érzékenyítő feladatokat a szerző.

A teljes kiadvány az alábbi linken érhető el:

Ladányi Lili – Szemléletformálás a táborokban

A cikk szerzője Ladányi Lili az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szakértője, gyógypedagógus.

A kiadvány az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány megbízásából az EFOP-1.2.12-17-2017-00006 „A tábor összeköt – Erzsébet Táborok” című projekt finanszírozásában jelent meg.

Kiemelt kép forrása: saját szerkesztés

Megosztás