Az Erzsébet Táborok jó gyakorlatai – Kidobós bajnokság

A megvalósító szervezet neve:
Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány

A jó gyakorlat megnevezése:
Kidobós bajnokság

A jó gyakorlatot megvalósító nagyobb program neve, rövid leírása:
EFOP-1.2.12.–17-2017-00006 „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” című projekt

A jó gyakorlat alapjául szolgáló elméleti és módszertani háttér

A táborozás idejére egy csapatsportot tervezünk bajnokság formájában, amely kiválóan alkalmas az együttműködés és kommunikáció, valamint az állóképesség és labdaérzékelési készség fejlesztésére. A bajnokság szabályrendszere stratégiai gondolkodást igényel, így már annak kezdete előtt fontos eldönteni a csapatok számára a stratégiát és taktikát. Izgalmas és gyors intenzitású mérkőzésekre lehet számítani.


A kidobós mint sport 200 évvel ezelőtt alakult ki, melyet kezdetben még kövekkel játszottak, majd a köveket gumilabdákra cserélték. Hamar megfigyelték, hogy a játéknak – a szellemi és fizikai jóllét fejlesztésén kívül – nagy csapatkohéziós ereje van, éppen ezért a mai napig egy elterjedt, népszerű játék az iskolák körében.

A jó gyakorlat leírása, megvalósított tevékenység

Cél: a megfelelő taktika és a csapaton belüli szerepek felosztása, élmények szerzése.

Időtartam: lebonyolítástól függ. Ha csoportmérkőzéseket alakítunk ki, akkor a csoporton belül mindenki játszik mindenkivel. Sok részt vevő csapat esetén egyenes kieséses tornát célszerű alkalmazni. Ebben az esetben az adott mérkőzést elvesztő csapat búcsúzik a tornától.

Célcsoport: 7-16 éves korosztály számára szóló csoportos bajnokság. Fiúk és lányok vegyesen játszhatják.

Előkészület

  • A bajnokság előtti pár napban érdemes Nevezési lapot készíteni, amelyen a csapatok jelentkezni tudnak a tornára.
  • A bajnokság kezdete előtt legkésőbb, vagy a lap betelte után le kell zárni a jelentkezést.
  • A megfelelő helyszín kiválasztása is fontos. Elegendő helyet kell hagyni a mozgásra, egyenletes felületű talajon célszerű játszani. Egy tornaterem vagy egy kinti füves terület tökéletes erre a célra.

Kezdés, a játék megnyitása

A bajnokságot vezetők fogadják a nevezett csapatokat és ismertetik a bajnokság lebonyolítási rendjét, szabályrendszerét. Kialakítják a sorsolásokat és ismertetik annak eredményét a csapatokkal.

A bajnoki mérkőzések menete

Az éppen mérkőzést játszó csapatok kiválasztják saját csapatkapitányukat. A csapatkapitányok felvesznek egy megkülönböztető mezt és az ellenfél csapata mögött helyezkednek el. Eközben a csapatok elfoglalják saját térfelüket. A pálya középvonalára a játékvezetők tetszés szerint helyeznek el gumilabdákat. 1-4 db gumilabda a legoptimálisabb.

Mindkét csapat kiválaszt egy-egy embert, aki ráfutással próbálja megszerezni a lehető legtöbb labdát. A labdaszerző játékosok felállnak saját alapvonalaikra és sípszóra elindulnak a labdákért. Egyszerre csak 1 labdát vehet el, ezután vissza kell azzal futnia az alapvonalra és letennie azt. Dönthetnek úgy is a játékvezetők, hogy fele-fele arányban osztják szét a labdákat.

A bajnokság szabályrendszere

A pályaméreteit tekintve 20 méter hosszú és 10 méter széles pálya az optimális, de érdemes a bajnokságon részt vevő csapatok képességeihez igazítani (pl. 1. osztályosok esetében érdemesebb kisebb pályát kialakítani).

A csapatok 6+1 fővel játszhatnak: 6 fő mezőnyjátékos és 1 fő csapatkapitány. Minden játékosnak 1 élete van, a csapatkapitányoknak 3 áll rendelkezésre. A találatokat tekintve az alábbi szabályok alkalmazása célszerű.

Érvényes a találat:

  • Ha a dobó játékos az ellenfél játékosát vállöv és az alatt találja el úgy, hogy a labda nem érinti a talajt, és az ellenfél játékosa nem kapta el a dobott labdát. A fejdobás nem számít találatnak.
  • Akit eltaláltak, annak a pályán kívül kell átfutnia a csapatkapitányához, majd kintről dobhatja tovább az ellenfél játékosait.

Nem számít találatnak:

  • Ha dobó játékos labdája a földről pattanva éri el az adott játékost, vagy a fején találja el.
  • Ha a védekező játékos a kezében lévő labdával hárítja a dobást (a dobott labda a kezében lévő labdát találja el).
  • Ha az adott játékost eltaláló labda felpattan, és egy csapattársa elkapja a játékterületen belül anélkül, hogy földet érne a labda.
  • Ha a másik társról lepattanó labda találja el, tehát nincs kettős találat.

Amikor az adott csapatból az utolsó mezőnyjátékos marad a pályán, az adott csapat csapatkapitánya is belép a játékba az utolsó játékos mellé. Ebben az esetben átmenetileg meg kell szakítani a játékot, amíg a csapatkapitány el nem foglalta végleges helyét a pályán. A csapatkapitánynak 3 élete van. Ha a csapatkapitány a pályára lép, akkor a labdák birtoklása feleződik (pl: 1-1 labda csapatonként).

Szabálytalanságok, amikre figyelni szükséges:

  • szándékos fejdobás
  • az ellenfél térfeléről elvett labda
  • ha szükségét érezzük, a labdával való lépésszámot is lehetséges korlátozni

A bajnokság lezárása

A lezárás is fontos eleme a bajnokságnak. A győztesek kihirdetésén túl a csapatok tapasztalatait, élményeit is célszerű átbeszélni. A végén feldolgozást segítő kérdések feltevésével segíthetjük a lezárást.

Hogy éreztétek magatokat a bajnokság kezdete előtt?

Hogyan éreztétek közben magatokat?

Hogyan éreztétek magatokat a bajnokság után?

Mi volt a legnagyobb élményetek?

Hogyan működött a csapatmunka és a taktika, amit előzetesen megbeszéltetek?

Utómunkálatok
A bajnokság végén a kellékek összegyűjtése, elpakolása.

A jó gyakorlat megvalósításának körülményei, helye

Tornaterem vagy nagyobb füves helyszín, melynek talaja egyenletes.

Eszközigény

  • 40 db tányérbója a pályahatárok kijelöléséhez
  • 1-4 db gumilabda
  • 2 db eltérő színű megkülönböztető mez
  • eredményvezető lap és tollak
  • síp
Megosztás