Teendők játék kezdése előtt (5-10 perc):
• Játékszabályok ismertetése, feladatok érthető átadása.
• Játéktér kijelölése.
• Székek elrendezése köralakban.

Eszközigény:
Székek.

Játék leírása:
• Cél, hogy a játékosok minél több nevet megtanuljanak.
• A gyermekek körben ülnek, a játékvezető pedig középen áll.
• Rámutat valakire a körben és megkérdezi tőle:
„Hogy tetszik a szomszédod?”
• A játékos a szomszédai megnevezésével felel:
„Nekem tetszik Juli és Máté, de ugyanúgy tetszene Ági és Dani is!”
• Ekkor mind a négy gyermeknek (akiknek elhangzott a neve) helyet kell cserélnie minél gyorsabban, de úgy, hogy Áginak és Daninak kell a két korábbi szomszéd helyére kerülnie. Tehát a két eredeti szomszéd nem cserélhet helyet egymással.
• A játékvezető ezután másnak teszi fel a kérdést.
• A bemelegítés után, mikor már a neveket megtanulták, úgy is lehet játszani, hogy a középen állónak is helyet kell keresnie, amikor felteszi a kérdést egy társának, így mindig más kerül középre. Amint a kiválasztott gyermek kimondta mind a négy nevet (akiknek helyet kell cserélniük), a középen álló is elkezdhet futni. Itt is figyelni kell, hogy a középen álló nem ülhet a szomszédok helyére, mert egyértelmű, hogy ott fel fog szabadulni hely, ő csak a választott szomszédok valamelyikének helyére ülhet, ha figyel és elég gyorsan odaér.

Játék lezárása:
• A játékot lezárjuk, ha a gyermekeknek sikerült memorizálniuk egymás nevét.
• Addig játszható, amíg élvezetes.
A játékvezetés során figyelni kell:
• Vigyázzunk egymás testi épségére!
• Biztassuk a gyermekeket, hogy figyeljenek arra, hogy mindenkit megemlítsenek, és ne csak ugyanazok a játékosok mozogjanak.
• Minél gyorsabban pörög a játék, annál izgalmasabb.

Feldolgozást segítő kérdések:
• Hogy érezted magad játék közben?
• Voltál középen?
• Melyik szerep volt a kedvenced?
• Vártad, hogy a te nevedet mondják?

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

Érintett korosztály
6
Résztvevők száma
15
Játékhelyszín
Kültéri
Játék időigénye
10 perc +
Játék helyigénye
Nagyobb hely
Játékvezetők száma
1
Játék típusa
Ismerkedést segítő
Programmal fejleszthető kompetenciák
Szociális és állampolgári kompetenciák
Eszközigény
Van
SNI-sek számára megfelelő-e
Igen
Akadálymentesíthető
Nem
Előkészítési ideje
5-10 perc
Baleseti kockázat
Alacsony
Megosztás