Az Erzsébet Táborok jó gyakorlatai – Kidobós bajnokság
A megvalósító szervezet neve:
Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
A jó gyakorlat megnevezése:
Kidobós bajnokság
A jó gyakorlatot megvalósító nagyobb program neve, rövid leírása:
EFOP-1.2.12.–17-2017-00006 „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” című projekt
A jó gyakorlat alapjául szolgáló elméleti és módszertani háttér
A táborozás idejére egy csapatsportot tervezünk bajnokság formájában, amely kiválóan alkalmas az együttműködés és kommunikáció, valamint az állóképesség és labdaérzékelési készség fejlesztésére. A bajnokság szabályrendszere stratégiai gondolkodást igényel, így már annak kezdete előtt fontos eldönteni a csapatok számára a stratégiát és taktikát. Izgalmas és gyors intenzitású mérkőzésekre lehet számítani.
A kidobós mint sport 200 évvel ezelőtt alakult ki, melyet kezdetben még kövekkel játszottak, majd a köveket gumilabdákra cserélték. Hamar megfigyelték, hogy a játéknak – a szellemi és fizikai jóllét fejlesztésén kívül – nagy csapatkohéziós ereje van, éppen ezért a mai napig egy elterjedt, népszerű játék az iskolák körében.
A jó gyakorlat leírása, megvalósított tevékenység
Cél: a megfelelő taktika és a csapaton belüli szerepek felosztása, élmények szerzése.
Időtartam: lebonyolítástól függ. Ha csoportmérkőzéseket alakítunk ki, akkor a csoporton belül mindenki játszik mindenkivel. Sok részt vevő csapat esetén egyenes kieséses tornát célszerű alkalmazni. Ebben az esetben az adott mérkőzést elvesztő csapat búcsúzik a tornától.
Célcsoport: 7-16 éves korosztály számára szóló csoportos bajnokság. Fiúk és lányok vegyesen játszhatják.
Előkészület
- A bajnokság előtti pár napban érdemes Nevezési lapot készíteni, amelyen a csapatok jelentkezni tudnak a tornára.
- A bajnokság kezdete előtt legkésőbb, vagy a lap betelte után le kell zárni a jelentkezést.
- A megfelelő helyszín kiválasztása is fontos. Elegendő helyet kell hagyni a mozgásra, egyenletes felületű talajon célszerű játszani. Egy tornaterem vagy egy kinti füves terület tökéletes erre a célra.
Kezdés, a játék megnyitása
A bajnokságot vezetők fogadják a nevezett csapatokat és ismertetik a bajnokság lebonyolítási rendjét, szabályrendszerét. Kialakítják a sorsolásokat és ismertetik annak eredményét a csapatokkal.
A bajnoki mérkőzések menete
Az éppen mérkőzést játszó csapatok kiválasztják saját csapatkapitányukat. A csapatkapitányok felvesznek egy megkülönböztető mezt és az ellenfél csapata mögött helyezkednek el. Eközben a csapatok elfoglalják saját térfelüket. A pálya középvonalára a játékvezetők tetszés szerint helyeznek el gumilabdákat. 1-4 db gumilabda a legoptimálisabb.
Mindkét csapat kiválaszt egy-egy embert, aki ráfutással próbálja megszerezni a lehető legtöbb labdát. A labdaszerző játékosok felállnak saját alapvonalaikra és sípszóra elindulnak a labdákért. Egyszerre csak 1 labdát vehet el, ezután vissza kell azzal futnia az alapvonalra és letennie azt. Dönthetnek úgy is a játékvezetők, hogy fele-fele arányban osztják szét a labdákat.
A bajnokság szabályrendszere
A pályaméreteit tekintve 20 méter hosszú és 10 méter széles pálya az optimális, de érdemes a bajnokságon részt vevő csapatok képességeihez igazítani (pl. 1. osztályosok esetében érdemesebb kisebb pályát kialakítani).

A csapatok 6+1 fővel játszhatnak: 6 fő mezőnyjátékos és 1 fő csapatkapitány. Minden játékosnak 1 élete van, a csapatkapitányoknak 3 áll rendelkezésre. A találatokat tekintve az alábbi szabályok alkalmazása célszerű.
Érvényes a találat:

- Ha a dobó játékos az ellenfél játékosát vállöv és az alatt találja el úgy, hogy a labda nem érinti a talajt, és az ellenfél játékosa nem kapta el a dobott labdát. A fejdobás nem számít találatnak.
- Akit eltaláltak, annak a pályán kívül kell átfutnia a csapatkapitányához, majd kintről dobhatja tovább az ellenfél játékosait.
Nem számít találatnak:
- Ha dobó játékos labdája a földről pattanva éri el az adott játékost, vagy a fején találja el.
- Ha a védekező játékos a kezében lévő labdával hárítja a dobást (a dobott labda a kezében lévő labdát találja el).
- Ha az adott játékost eltaláló labda felpattan, és egy csapattársa elkapja a játékterületen belül anélkül, hogy földet érne a labda.
- Ha a másik társról lepattanó labda találja el, tehát nincs kettős találat.
Amikor az adott csapatból az utolsó mezőnyjátékos marad a pályán, az adott csapat csapatkapitánya is belép a játékba az utolsó játékos mellé. Ebben az esetben átmenetileg meg kell szakítani a játékot, amíg a csapatkapitány el nem foglalta végleges helyét a pályán. A csapatkapitánynak 3 élete van. Ha a csapatkapitány a pályára lép, akkor a labdák birtoklása feleződik (pl: 1-1 labda csapatonként).
Szabálytalanságok, amikre figyelni szükséges:
- szándékos fejdobás
- az ellenfél térfeléről elvett labda
- ha szükségét érezzük, a labdával való lépésszámot is lehetséges korlátozni
A bajnokság lezárása
A lezárás is fontos eleme a bajnokságnak. A győztesek kihirdetésén túl a csapatok tapasztalatait, élményeit is célszerű átbeszélni. A végén feldolgozást segítő kérdések feltevésével segíthetjük a lezárást.
Hogy éreztétek magatokat a bajnokság kezdete előtt?
Hogyan éreztétek közben magatokat?
Hogyan éreztétek magatokat a bajnokság után?
Mi volt a legnagyobb élményetek?
Hogyan működött a csapatmunka és a taktika, amit előzetesen megbeszéltetek?
Utómunkálatok
A bajnokság végén a kellékek összegyűjtése, elpakolása.
A jó gyakorlat megvalósításának körülményei, helye
Tornaterem vagy nagyobb füves helyszín, melynek talaja egyenletes.
Eszközigény
- 40 db tányérbója a pályahatárok kijelöléséhez
- 1-4 db gumilabda
- 2 db eltérő színű megkülönböztető mez
- eredményvezető lap és tollak
- síp