Tekintve, hogy a táborok csoportos formában zajlanak, és a csoportok együttlétének természetes velejárója a konfliktusok megjelenése, ennek következtében a konfliktuskezelés a táboroztatás egyik alapvető feladata.
A csoportfejlődés második szakasza, a viharzás, már nevében is hordozza, hogy itt egymással szemben feszülő érdekek, érzelmek várhatók (Tuckman 1965). Jellemzően a tábor első napjaira tehető ez a szakasz, amikor a gyermekek megküzdenek a csoportban betöltendő szerepükért egymással és a táboroztatókkal. Ha sikerül jól kezelni ezeket a konfliktusokat, akkor a további napokban, a normázás és a működés szakaszában, már megvannak a szerepek, kialakult mindenkinek a helye, így koncentrálhatunk a programok megvalósítására (Szathmári – Mihály 2018). Ugyanakkor a tábor bármelyik szakaszában adódhat konfliktus, tehát a csoport működését folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk, és segítenünk kell a gyermekeket a beilleszkedésben, hogy mindenki jól érezhesse magát.
Konfliktus számos helyzetben keletkezhet a táborozó gyermekek között, vagy akár a táboroztatók között, de a gyermek-táboroztató kapcsolatban is megjelenhet. Jelen írásnak a gyermekek közötti konfliktusok a témája, így ezt nézzük át részletesebben a következőkben.
Az iskoláskorú gyermekek között előforduló konfliktusok legsúlyosabb megnyilvánulási formái: a lopás, a csúfolódás, a verekedés, a kiközösítés, a megalázás és a „csicskáztatás” (Hadháziné 2016). Ezek közül is a leggyakoribb a verbális agresszió, amely az enyhe ugratástól a súlyos sértésig terjedően széles skálán mozog. A szóbeli konfliktusok többsége hamar elrendeződik, szinte a mindennapok természetes velejárójának tartják a gyermekek, ugyanakkor a verekedések kirobbanása hátterében legtöbbször valamilyen sértés, beszólás áll.
A második leggyakoribb konfliktustípus a fizikai agresszió, amely jellemzően fiúk közötti kisebb lökdösődést, ütésváltást jelent, és amelyet maguk a résztvevők sem vesznek komolyan. Ugyanakkor ezek a kakaskodások elfajulhatnak, ha nem lépünk közbe, mert a társak jó bulinak tekinthetik, és elkezdhetik hergelni a résztvevőket.
A csicskáztatás, megalázás, kiközösítés is viszonylag gyakoriak a felmérések szerint, és ezeknek az agressziótípusoknak nagy része rejtve marad a környezet előtt, tehát fokozottan oda kell figyelnünk a jelekre, amelyek utalhatnak ezek előfordulására.
A táborokban kialakuló csoportok soha nem homogének. Kialakulnak rokon- és ellenszenvek, lesznek vezéregyéniségek, betagozódók, peremhelyzetűek. Ahogy korábban említettük, a csoporton belüli szerepek, pozíciók kialakulása egy konfliktusokat magában hordozó időszak, melyet folyamatosan monitoroznunk kell, és beavatkozni, ha elfajulnak az indulatok. Ugyanakkor fontos hagynunk, hogy a gyermekek megvívják a csatáikat, és megtalálják a helyüket a csoportban. Akkor fog jól működni a csoport, ha mindenki jól érzi magát a kialakult helyzetben, és nincs benne feszültség emiatt. A peremhelyzetű gyermekek is érezhetik jól magukat, ha nem kirekesztés miatt alakul így a helyzetük, hanem belső igényből fakad (pl. visszahúzódóbb, introvertáltabb gyermek). Arra azonban nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, hogy egy gyermeket tartósan elutasítanak a társai, mert ez komoly traumát okozhat neki. A peremhelyzetű vagy kirekesztett résztvevők bevonásának egyik jól bevált módja, hogy olyan feladatot találunk ki, amelyben előnyös szerepben tűnhetnek fel, erősségeik kidomborodhatnak (pl. olyan játékokat játszunk, melyben tudjuk, hogy ügyesek). Másik lehetőség, hogy plusz erőforráshoz juttatjuk őket (versenybírók lehetnek, vagy megtaníthatnak valamit társaiknak). A lényeg, hogy támaszkodjunk az egyén azon erősségeire, tulajdonságaira, képességeire, amelyeket addig nem értékelt a környezete, lehet, hogy észre sem vette azokat (Borda és mtsai 2018).
A gyermekek eredendően aktívak és tettekre készek, de ha ezt a tettrekészséget nem irányítjuk, akkor káosz és feszültség alakulhat ki. Az agresszív konfliktusok leggyakrabban az unatkozó gyermekek körében jelentkeznek. A semmittevés nagyon sok gyermekben okoz feszültséget, amit a társain fog kitölteni, ha nem figyelünk rájuk. Fontos tehát, hogy a táborokban sokszínű, pozitív élményeket kínáló tevékenységrendszert alakítsunk ki, amely vonzó a gyermekek számára (életkoruknak és érdeklődési körüknek megfelelően). Főleg a tábor elején folyamatosan strukturáljuk az idejüket, s csak akkortól adjunk hosszabb pihenőidőt, amikortól a csoport közösséggé vált, s ennek a közösségnek a működéséhez szükségesek ezek a szabadon eltölthető órák. Ilyenkor a fiúk nyugodtan tudnak focizni, szaladgálni, a lányok beszélgetni, táncolni, játszani. A pihenőidő azonban csak a gyermekek számára az, mert a táboroztatónak ilyenkor is aktívan ott kell lennie a gyermekek között, és észrevennie, ha egy-egy csoport már unatkozik. Ilyenkor ötletet adhat újabb szórakozásra, vagy ha vita, nézeteltérés alakul ki a gyermekek között, be kell avatkoznia.
Ezeknek a nézeteltéréseknek a hátterében sok minden állhat. Sokszor egyszerű érdekellentét (pl. mindketten ugyanabba szerelmesek), máskor eltérő gondolkodásmód vagy értékrend, de nagyon sokszor előítéletek mentén is kialakulhatnak. Számos olyan tábor van, amely felvállaltan integrál valamilyen hátránnyal küzdő gyermekeket, de a legáltalánosabb táborban is vannak jobb és rosszabb körülmények közül érkező gyermekek. Amennyiben nem irányítjuk a folyamatokat, az érdekellentétek, előítéletek hamar konfliktusokká, gyűlölködéssé vagy kirekesztéssé fajulhatnak. Szociálpszichológusok már évtizedekkel ezelőtt bebizonyították, hogy nem elég megszervezni a hátrányos helyzetűekkel az érintkezést, pusztán a megismerés nem csökkenti az előítéleteket és konfliktusokat. Aronson mozaik módszere (1980) szerint ahhoz, hogy a gyermekek megszeressék egymást, olyan helyzetbe kell hozni őket, ahol kölcsönös függésben vannak, és közösek az érdekeik (Barcy 2012). Minden olyan helyzet csökkenti a konfliktusokat, ahol valamilyen feladattal egymásra támaszkodva tudnak megküzdeni. Fontos, hogy a feladatok kihívást jelentsenek számukra, de biztosítsuk a sikerélményt is, hiszen a közösen elért sikerélmény öröme fogja tudni a feszültségeket csökkenteni. Ha kudarcba fullad az erőfeszítésük, akkor a bűnbakképzés mentén még nagyobb szakadékok alakulhatnak ki csoporton belül. Nagyban erősíti a csoportkohéziót, ha más csoportokkal versenyeztetjük őket, de vigyázzunk, mert a versenyhelyzet az „ellenfél” csapattal szemben szül ellenszenvet, tehát igyekezzünk mindig más ellenfelet kijelölni, illetve a versenyt nem nagyon kiélezni (ha túl nagy a tét, akkor a vesztes csapatban nő a feszültség, ha viszont csak a játék maga a tét, akkor még a közös vereség is összetarthat).
Összefoglalva, a konfliktuskezelés leghatékonyabb módja a megelőzés – táborok esetén is. Ha azonban kialakul egy komolyabb konfliktus, akkor mindenképpen fontos a felnőtteknek segíteni az oldásban. Ez akkor lesz sikeres, ha mindkét felet meghallgatjuk, és arra törekszünk, hogy ne legyen vesztese a helyzetnek, hanem mindkét fél úgy érezze a végén, hogy meg van elégedve a megoldással. Amennyiben sikerül a gyermekekkel közösen igazságos megoldást találnunk, akkor az esetlegesen fennmaradó további feszültségek már oldhatóak a fentebb leírt módszerekkel.
Kiemelt kép forrása: pixabay.com
A cikk szerzője Dr. Osváth Viola, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szakértője, gyermekklinikai és mentálhigiénés szakpszichológus.
Felhasznált irodalom
Aronson, E. – Osherow, N. (1980). Cooperation, prosocial behavior, and academic performance: Experiments in the desegregated classroom. Applied Social Psychology Annual.
Barcy Magdolna (2012): Konfliktusok és előítéletek. Budapest, Oriold és Társai Kiadó.
Borda B. – Erdős B. – Nagy Á. – Trencsényi L. (2018): A táborozás szociális küldetése. In: Nagy Á. (szerk.): A komfortzónán is túl: A táborozás pedagógiája, szociológiája és kulturális antropológiája. Budapest, Neumann János Egyetem – Iuvenis Ifjúságszakmai Műhely, Ifjúságszakmai Társaság.
Hadházy Jenőné (2016): Tanulói konfliktusformák feltárása és kezelése egy általános iskola felső tagozatán. Opus et Educatio, 2. évfolyam, 4. szám.
Szathmári E. – Mihály G. (2018): Gondolatok a korszerű táborozás módszertanáról csoportdinamikai és tapasztalati tanulási nézőpontból. In: Nagy Á. (szerk.): A komfortzónán is túl: A táborozás pedagógiája, szociológiája és kulturális antropológiája. Budapest, Neumann János Egyetem – Iuvenis Ifjúságszakmai Műhely, Ifjúságszakmai Társaság.
Tuckman, B.W. (1965): Developmental Sequences in Small Groups. Psychological Bulletin, Volume 63, Number 6, pages 384-99.
