Teendők játék kezdése előtt (5-10 perc):
• Játékszabályok ismertetése, feladatok érthető átadása.
• A szöveg kiválasztása, kinyomtatása vagy leírása egy papírra.
• Nagyobb létszám esetén 4 fős csapatok alkotása, így több csapat is versenyezhet egymással.

Eszközigény:
Szövegeket tartalmazó papírlapok.

Játék leírása:
• A játék célja országunk, hazánk múltjának megismerése játékos formában, így a szöveg kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy szorosan kapcsolódjanak Magyarországhoz, a magyarsághoz (ezen belül bármilyen témát ki lehet választani: művészet, történelem, sport).
• A csapat egyik tagja (mesélő) kap egy szöveget, amit fel kell olvasnia egyik társának. Fontos, hogy ne gyorsan olvassa, hanem érthetően.
• A többiek addig olyan távolságban helyezkednek el, hogy ne hallják a történetet, vagy esetleg bedughatják a fülüket.
• A második játékosnak emlékezetből kell továbbadni a lehető legtöbb információt a soron következő csapattársának. A sor az utolsó játékosig folytatódik.
• Az eredeti szövegben a játékvezető előre kiválaszt pár szót, melyek elhangzása esetén a csapat pontot kap (a kiválasztott szavakról a játékosok nem tudnak, azonban arról igen, hogy bizonyos szavakért pont jár számukra).
• Példa: A farsangról: Az ünnep keddjén összegyűltek a pásztorok. Végigvonultak a falun, mindenütt bort, fánkot, babot, diót kaptak. Olyan sokat az utóbbiból, hogy később zsákszámra adták el. Nemcsak a házaknál ittak a pásztorok bort, otthonra is vihettek magukkal. Farsang estéjén batyusbált tartottak. A hajadonok, a legények, illetve a házasok számára is külön rendeztek bált. Ki-ki a batyujában vitt magának vacsorát, amelyet a mulatság során fogyasztott el. A böjti időszakban húsvétig (7 hét) tilalmas volt bált rendezni, ezt szigorúan be is tartották.

Játék lezárása:
• Ha sikerült egy történetet lezárni, akkor összeszámolhatjuk és felvezethetjük a kapott pontokat.
• Több kört is lehet játszani, ahol a gyermekek cserélgethetik a szerepeket.

A játékvezetés során figyelni kell:
• Korosztályhoz igazítva válasszunk hosszabb-rövidebb szöveget.
• Ügyeljünk arra, hogy a nem soron következő játékosok tényleg ne halljanak semmit.

Feldolgozást segítő kérdések:
• Hogyan érezted magad játék közben?
• Mennyire tudtál koncentrálni a mesélőre?
• Nehéz volt emlékezetből visszamondani az információkat?
• Szívesen bevállalnál hosszabb szöveget is?

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

Érintett korosztály
12
Résztvevők száma
4
Játékhelyszín
Kültéri
Játék időigénye
10 perc +
Játék helyigénye
Nagyobb hely
Játékvezetők száma
1
Játék típusa
Elmemozdító
Programmal fejleszthető kompetenciák
Az anyanyelven folytatott kommunikáció
Eszközigény
Van
SNI-sek számára megfelelő-e
Igen
Akadálymentesíthető
Igen
Előkészítési ideje
5-10 perc
Baleseti kockázat
Alacsony
Megosztás