Teendők játék kezdése előtt:
• Játékszabályok ismertetése, feladatok érthető átadása.
• Gyermekek felosztása két oszlopot formálva. Fontos, hogy egyenlő létszámú legyen a két csoport.

Eszközigény:
• pénzérme
• plüssállat (bármilyen helyettesítő tárgy)

Játék leírása:
• A játékvezetők beállítják a két oszlopot: oszlopon belül a gyermekek megfogják egymás kezét; az oszlopokat alkotó játékosok egymásnak háttal állnak. Az egyik játékvezető az oszlop egyik végénél áll, míg a másik játékvezető az oszlop másik végénél. A játékosoktól pár lépésre elhelyezik a tárgyat (pl. plüssállat).
• Az első játékvezetőnél van a pénzérme. Mindkét oszlopból az első két játékos a játékvezetőt figyeli, ugyanis ő fogja feldobni a pénzérmét. A többi gyermek pedig lefelé néz, vagy becsukja a szemét, nem kommunikálhatnak egymással, a játék közben nem szabad hangokat kiadni vagy beszélni.
• Az első játékvezető fel-feldobja a pénzérmét. Az elől álló gyermekek feladata az lesz, hogy amikor „fej”-et mutat az érme, elindítsanak egy láncot kézszorítással. Az oszlop többi tagjának igyekezni kell ezt minél gyorsabban továbbítani – szintén kézszorítással. Amikor az utolsó játékos is megkapta, odaszalad a tárgyhoz és megszerzi azt.
• A tárgyat ilyenkor csak meg kell fogni, nem kell vele máshova szaladni. Amelyik gyermek (a két oszlopból egy-egy) hamarabb megszerzi, az a csapat nyer. Ilyen esetben az oszlop összetétele változik, az utolsó gyermek előre megy, és ő lesz a pénzérme-figyelő.
• Vigyázat: ha egy gyermek rosszkor indítja a kézszorítást (írásnál), akkor büntetésből hátra kell mennie és ő lesz az oszlop utolsó tagja. Tehát az, hogy melyik csapat áll nyerésre, pillanatról pillanatra változhat. Nagyon fontos a koncentráció és a figyelem ennél a játéknál.

Játék lezárása:
• Ha valamelyik csapatból (az eredeti felállásban) az első játékos megtesz egy teljes kört és újra az első helyre kerül – az a csapat megnyerte a játékot.
• Lehet visszavágót kérni, amíg a gyermekek igénylik.

A játékvezetés során figyelni kell:
• A pénzérmés játékvezetőnek figyelnie kell, hogy a gyermekek mikor indítanak jól/rosszul; figyelni arra, hogy a pénzérmét folyamatosan dobálja, hiszen a gyermekek azonnal meghallják, ha abbahagyja – amiből viszont arra következtethetnek, hogy „fej”-re esett az érme.
• A másik játékvezetőnek pedig arra kell figyelnie, hogy el tudják dönteni, melyik oszlop játékosa volt gyorsabb; ha olyan szituáció alakul ki, ahol mindketten szinte egyszerre érnek oda a tárgyhoz – döntetlen a helyzet, ilyenkor semmi nem változik, mindenki visszaáll a helyére, és ugyanúgy folytatódik tovább a játék.

Feldolgozást segítő kérdések:
• Hogy érezted magad játék közben?
• Volt olyan, amikor tévesen ment végig a kézszorítás?
• Melyik szerep volt a kedvenced?
• Mindegyik szerepet sikerült kipróbálnod?

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

Érintett korosztály
10
Résztvevők száma
10
Játékhelyszín
Kültéri
Játék időigénye
5 perc +
Játék helyigénye
Nagyobb hely
Játékvezetők száma
2
Játék típusa
Ügyességi
Programmal fejleszthető kompetenciák
Kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia
Eszközigény
Van
SNI-sek számára megfelelő-e
Igen
Akadálymentesíthető
Nem
Előkészítési ideje
Nem igényel
Baleseti kockázat
Alacsony
Megosztás